(A Fertőrákosi Barlangszínházban a Tesla –Végtelen energia musicalt csekkoltuk, 2020. szeptember 19.-én)

A Tesla életéről íródott musical eredetileg tavaszra volt beírva naptárunkba, de ismert okok miatt (fuck off COVID) ez a színházlátogatás elmaradt. Viszont azt mondják, ha Isten becsuk egy ablakot, cserébe később kinyit egy kétszárnyú ajtót. Ez a bölcselet mi esetünkben többszörösen bevált.

Sopronban nyaraltunk, azaz őszöltünk. A gazdag, pár napos tartózkodás mintegy megkoronázásaképp a város nagyhírű Petőfi színházába akartunk beülni, de végül Fertőrákos lett belőle.

Barlangszínház…a helyszín miatt már akkor is élmény,ha egy medúzák szerelmi életéről szóló darabot tekint meg az ember, hát még ha azt a színművet, ami barlangtalanul is szíve vágya. Ráadásul azok tolmácsolásában, akikkel szeretné látni.

Pesten kettőzött (sőt, a női főszereplő esetében „hármazott”) szereposztással hirdették a darabot. ’19-ben a Madách színház József előadására szerettem volna úgy jegyet kapni, hogy a darabban felvonultatott képernyő-sztárok segítségével csinálhassak kedvet kislányomnak a kultúrához. A pénztárban a „hát van mikor az utolsó pillanatban dől el” típusú választ kaptam. Talán írnom sem kell, hogy a Puskás-Gáspár kombó egyik tagja sem ért rá akkor este.

Nem vagyok annyira fogyatékos, hogy a képernyőn eltöltött órák és a színészi teljesítmény között összefüggést találjak így 2020 tájékán, de annak híve vagyok, hogy a néző a nem kis pénzéért pontos tájékoztatást kapjon.

A Fertőrákosi Barlangszínház honlapján viszont fehér alapon fekete betűkkel ott virított Pesák Ádám, Szabó Máté, Janza Kata és régi kedvencem (kinek nem az?) Kautzky Armand neve. Nem mintha a másik szereposztás színművészeit ne tisztelnénk ugyanúgy, de különleges okunk volt őket (el)várni.

Párom nagy Barátok Közt rajongó, és a felsorolt négy névből három előfordul a napi sorozat szereplőlistáján. Nekem is végig kell várnom a teleregény aktuális részét, hogy az este jól fejeződhessen be (18+). Ha már így alakul ez nap mint nap, érdekel, milyenek ezek a művészek úgymond „face to face”, de book nélkül.

Ennyi

bevezető után

végre érjünk oda a színházba! Oda is értünk húzós bőrönddel. A kiváló ár-érték aránnyal rendelkező soproni Panoráma Hotelt ugyanis aznap délelőtt el kellett hagynunk. Ezután buszozás a színhelyre, a darab után vissza a soproni vasútállomásra.

A jegyszedők kissé ki voltak akadva bőröndünk láttán. Vajon hova akarjuk tenni? Meglepődtem a kérdésen, de kiderült, hogy a színház nem rendelkezik ruhatárral (!). Végül a büfések szántak meg minket, Isten áldja őket kedves udvariasságukért!

A kőfejtés során keletkezett, monumentális, 750 főt, plusz egy nagy színpadot magába foglaló színházterem már önmagában katarzis volt. Odafelé is már mintha a Grand Canyon kisöccsét látnánk.

Mivel

az előadás

alapból már egy járvány miatt elmaradt júliusi pótlása volt, „szélső jobbosok” lettünk, olyan értelemben, hogy csak eléggé oldalra tudtunk jegyet foglalni. Szerencsére előzetes szorongásunkat nem igazolta az idő: egész jól láttunk innen is, talán egy százaléknyi vizuális információról maradtunk le.

Mert vizualitás az volt. A hagyományos díszletezést háttérvetítések egészítették ki. Az elképesztően profi tánckar tovább színezte az előadást. Tiltott volt természetesen a kép-, és hangrögzítés, ezért e cikk szegényes képanyaga, no meg lusta vagyok innen-onnan fotókat „lejmolni”.

A téma-megközelítés is a XXI. századra vallott. Hajdani tanulmányaink idején Edison volt az isten. Nicola Tesla tán csak futólag lett említve fizika órán. Azóta az amerikai feltalálóról jó sok disznósága  vált köztudottá, nem is fukarkodott ezek darabba illesztésével Egressy Zoltán és Müller Péter Sziámi. Szerbia szülöttje, Tesla a hátára képzelt szárnyak segítségével ellenben természetfeletti magasságokba emelkedett. Esőember és Murphy doktor óta trendi az autizmus megjelenítése, a musicalben is jókora teret nyert a fizikus-feltaláló esetleges ilyen irányultsága.

A színdarab kronológiai sorrendben követte végig a tudós életét, egészen a születésétől a szimbolikusan ábrázolt végig. Természetesen Budapest is „szóba” került, igaz, a városligeti legendás jelenetnél (amikor Tesla a porba rajzolja korszakalkotó találmányát) a margitszigeti Zenélőkút magasodott a háttérkivetítőn. A lényeg, hogy Nicola valahol a mi fiunk, nem véletlen ez a musical.

Bevallom, kicsit féltem a

zenét illetőleg,

hiszen manapság boldog-boldogtalan, boldogságról-boldogtalanságról zenés darabot ír, de Sebestyén Áron szerzeményei kellemesebb meglepetést okoztak, mint amiben reménykedtem. Eleve a történet prózai mederben folyt, így szerencsére elmaradtak az erőltetett recitativók. A zene „csupán” az érzések közvetítésére szolgált, így hiába tartott több, mint két órát a varázslat, nem kellett a mellényzsebbe nyúlni fejfájás-csillapítóért.

Sőt, a dalok már első hallásra „ütöttek”, muszáj is volt nekik, hiszen ez nem Abba-musical, itt ismeretlenül kell hódítani. Örömmel fedeztem fel Nightwish, vagy éppen Enya hatásait felvonultató betéteket. Persze, megvolt az István király óta jól bevált formula: a „gonosz” Edison (=Szomor György) hard rockban nyilvánult meg, még például  Magyar Viktória által elővarázsolt dalok Adele popénekesnő világát idézték.

Ahhoz képest, hogy terebélyes élménybeszámolóm sűrűn elején emlegettem őket, még alig szóltam

a színészekről.

Pótlás következik. Pesák Ádám hozta, amit vártam tőle. A Barátok Köztben (véletlenül éppen Tesla autóval történő) megjelenésekor a bosszúálló természetű, fiatal üzletember szerepében felvonultathatta színészi eszközeit, még ha mostanában – kis angoltanárnő szerelme által – elpapucsosodott a karakter. Hangi adottságaiban is bíztam, nemcsak beszéd során is kiváló orgánuma, hanem operett színészi mivolta miatt. Ha ez így folytatódik, egyszer majd együtt fogjuk emlegetni a nagyokkal, Jávor Pállal, és a többiekkel.

Szabó Mátéra viszont meglepetés-emberként fogok emlékezni, ahányszor ez az csodálatos délután eszembe jut. Szégyen, de őt is csak mint a Barátok Közt rendőrből lett szakácsát ismerem, aki egyedül neveli kislányát. Konzervatív, tisztességes, felelősségtudó a karakter, talán túlságosan is az.

Itt viszont mint Nicola Tesla csapongó, könnyelmű barátja jelent meg (mint Szigeti Antal), voltaképpen a történet narrátoraként. Mindkét szerepben annyira hiteles, hogy kifúrja az ember oldalát a kíváncsiság, vajon melyik figura áll közelebb valódi személyiségéhez?

Janza Kata különös módon a feltaláló anyukáját alakítja, hiszen a pletyka lapokból tudjuk: a civil életben élettársi közösséget alkotnak Pesák Ádámmal. Az anakronizmus később feloldódik, hiszen Nicola „majdnem barátnőjét” is eljátszhatja egy énekesnő bőrébe bújva, akinek szemei a címszereplőt elhunyt édesanyjára emlékeztetik.

Említsük még meg Kautzky Armandot mr. Westinghouseként. A tőle elvárható módon hozta a nagyszívű mecénás-üzletember szerepét, aki a valóságban majdnem Tesla-kaliberű feltaláló volt, találmányait ma is alkalmazzák például a vasúti közlekedésben.

Mindent egybevéve el kell ismerni: joggal zúgott a taps minden egyes dal után, ahogy az állva vastaps a darab legvégén, Radó Denise rendezőnőnek is!