Járvány okozta pangás ide vagy oda: mindenképp színesíteni akartam a kafeteria blogot lemezismertetőkkel is. Hihetetlen, de már harmincöt éve, hogy barátom megszerezte valahonnan (akkor még nem volt ez olyan egyszerű) a Baltimora zenekar Living in the Background címre hallgató vinyl korongját. Amit azután simára hallgattunk, talán utolsó mohikánként máig tartó rocker-korszakom előtt.

Igen, ők azok, akik dallamosították a szimpatikus erdei ember üvöltését, Tarzan Boy címszó alatt. Ez annyira jól sikerült, hogy nem csupán azóta, de már akkor is a világ népessége semmi mást sem fogadott be tőlük. Talán ez is oka a zenekar meglehetősen rövid, két lemezes karrierjének (a Living in the… után még a Survivor in Love jött ki). Pedig, istenemre mondom, hogy ezen a debut albumon Tarzan Boy még a középmezőnyig sem ugrálta be magát!

A nosztalgia attól is lehet szép, ha keveset tudunk. Akkoriban még szűk mederben csordogáltak az információk néhány hevenyészve lefordított német pop magazin, vagy jól informált (?) rádiós műsorvezetők elpöttyentett mondatai által. Nem sejtettük, hogy ezúttal is, mint például a Boney M. vagy a Milli Vanilli által, át vagyunk verve. Nem az a bácsi énekelt – egyébként Jimmy McShane-nek hívták – aki a képéken pózolt, illetve nyugat-magyarországi rokonok meglátogatásakor az osztrák tévében elcsípett klipeken frontemberkedett. (Szegény a kilencvenes évek második felében Freddie Mercury-éhoz hasonló betegségben hunyt el.) Mégis, valahogy a Baltimora muzsikája mai napig úgy hat, mintha szívből kiinduló kreatív alkotófolyamat eredménye lenne.

A Living in the Background lemez – a kevesebb több elve alapján – hat dalt tartalmaz. Elsőként  maga Tarzan Boy hintázik be egy liánon, talán, hogy minél előbb szabaduljunk tőle. A korszak szerkesztési elveihez híven ezután azonnal melankóliába süppedhetünk a Pull the Wires szaxofonos ballada segítségével. A lemez egyértelmű mélypontja, minőségében elmarad a következő anyag, a Survivor in Love címadó balladájától, de ez a „mélypont” is azért még bőven alpesi magasságokban honol.

A címadó Living in the Background is balladisztikusan indít, de azután jól odavág neki egy rockos refrénnel. Talán éppen e rockossság véget vált személyes kedvencemmé e lemezről. Negyedikként érkezik „Tarzan fiú kisöccse” a Woody Boogie. Ezt másolták ki a második kislemezre az (ős)erdei hangulat jegyében. Bulizós nóta, afféle „szódával elmegy” kategória.

A Chinese Restaurantot hallva mintha valóban egy kínai étteremben járnánk. Persze, a dal születésekor még nem volt minden ötszáz méternél hosszabb európai utcában ilyen intézmény. A lemezt záró Running for your Love eleinte mintha a későbbi fiúcsapatok kicsit sablonos zöngeményeit vetítené előre, de később a második refrén hirtelen ennél nagyobb magasságba emeli a dalt.

Nem csak az a hihetetlen, hogy ezek a dalok már harmincöt éve megszülettek, hanem hogy ennyi idő után is ott lapulnak a hallójáratokban, és hogy az ember időnként csak előszedi a korongot, illetve annak digitalizált változatát.

/Egy lájkos támogatást kérhetnénk? Köszi! https://www.facebook.com/Kafeteria-Blog-A-Kult-Ura-101213175135032 /