kafeteriablog

Ne keverjük itt a címeket; Jack London regénye, a Martin Eden kamaszkorom egyik kedvenc könyve volt. Ezért magamra nézve szinte kötelezőnek tekintettem a belőle készült olasz (!) film megtekintését, majd a filmélmény hatására született gondolataim megosztását Veletek!

Amikor kicsit utána akartam olvasni a film hátterének, mindjárt egy októberi filmbemutatókat számba vevő írás került kezembe (laptomra). Szerzője azt nehezményezte, hogy idén ősszel nincs semmi jó film, csak olyasfélék, mint ez a Martin Eden. „Boldogok a lelki szegények" – jutottak eszembe a Megváltó szavai – „akiknek elég a Bimm-Bumm, Csitt-Csatt a mozivásznon, és máris kerek nekik a világ!" Na jó, eredetileg nem így volt befejezve.

Persze, megtörik a jég, csak kérdés, mi van alatta. Ami átcsillogott rajta, arról kiderülhet: nem arany, csupán színes kavics.

A történet tartópillérei állnak ugyan, a szellemiség megmaradt. De azon felül is, hogy az európai filmnek eleve egész más, mélázósabb a tempója, mint az amerikainak, az olaszok elkészítették a saját Martin Edenjüket, saját nemzeti filmikonjukkal, Luca Marinellivel. Ezt akkor is úgy látom, még ha Pietro Marcello rendező maximális tisztelettel bánt a regénnyel.

Ismerni kéne a korabeli olasz közéletet, hogy kicsit se érezzük: kimaradtunk valamiből. 

Aki szereti és ismeri a regényt, annak mindenképpen érdekes ez az adaptáció. Akkor is, ha a nyelvi, nyelvjárási szellemességeket nem is érti a feliratos filmen, mert az arrivedercinél többet alig tud olaszul. (Mint például e sorok írója.)

Kissé ellentmondok magamnak, ha azt írom: 1942 után itt az ideje, hogy az amerikaiak újra vászonra állítsák ikonikus írójuk csúcsművét. Talán a két filmalkotási stílust egybe vetve érthetnénk meg igazán a Martin Eden történet mondandóját.

Vagy akár a mi filmiparunk is rávethetné magát a sztorira. Mit érlel a sorsa a mai Magyarországon egy sárból feltápászkodónak, aki csúcsra akar jutni? 

Szent HABakukk, mi ez a cím? Nyugalom, csupán a szeptemberben bemutatott új magyar mozira, besorolás szerint romantikus vígjátékra utalunk ezzel. Enyhe cselekményleírás következik, a vágány mellett kérjük, vigyázzanak!A HAB nem csupán a film címe, hanem a cukrászda neve is, mely a történet origópontja.

 Életkoromnál fogva valamennyit bekövethettem a magyar film evolúciójából. Az úgynevezett művészfilmek korszakába születtem bele, amikor alantas hozzáállásnak számított a nézői kegy keresése, az állami támogatás elnyerése viszont nem. Nem csoda, ha eközben reneszánszukat élték a régi klasszikusok; Latabárék, Kabos és Csortos támadtak fel újra.

A rendszerváltás után piaci alapra szerveződött a filmgyártás (is). Jöttek az úgymond családi vígjátékok, romantikus bohózatok a la Hollywood. Az amerikás hasonlat persze anyagi értelemben nem állja meg helyét; lyukas labdával fociztunk, de néha azért egy-egy gól bepattant.

Az ajánlók alapján nem is vártam többet a HABtól, mint egy egyszerű félreértések vígjátékát. Megmondom őszintén, cukrásznak készülő kislányomnak szántam, mint motivációs filmet.

Ehhez képest a cukrászat hamar „leszerepelt” a vásznon, értsd, a főszereplő Dóra ilyetén vállalkozása becsődöl. (A névválasztást talán a Republic-dal ihlette, melyben Dórácska áll a Jégbüfé előtt?) Mindenesetre innen már sejthetjük, hogy az ezzel a nagyfilmmel bemutatkozó rendező-forgatókönyvíró, Lakos Nóra, ordas-közhellyel élve „görbe tükröt tart” társadalmunk elé. A tükörben az látható, hogy aki nem a legolcsóbb alapanyagokkal operál, nem a noname eszközöket vásárolja, továbbá kreatív ötleteihez nem ér fel az átlagfogyasztó, az hamar lehúzhatja a rolót.

A segítség csakis „felülről" jöhet, de vajon kinek nyílik meg a Mennyország kapuja? A népességpolitika Szent Pétere csakis családosokat enged be rajta. 

Dórának fénysebességgel kell „családot alapítania". Még jó, hogy lakóházában ott él egy gyermekszínész. A Gyarmati Erik által megjelenített karakter mozilátogató kompániánk kedvencévé vált. 

A kölcsöngyermek mellé ál-apuka dukál. Szintén szerencse, hogy egy legénybúcsú hajótöröttjeként a Habba (cukrászdába) kerül Marci, mely karaktert Mátray László varázsolja vászonra. Örömmel vállalja a cuki szélhámosságban való részvételt, hiszen első látásra beleszeret Dórába.

Marci, mikor nem férjet színlel, fogorvos. Megvallom, biztos nem járnék hozzá, olyan szinten macho a karakter.

Éppen ellenkezője a visszafogottan érzelmes cukrászlánynak, akit a Felvidékről származó, és a szlovák-cseh film világában magasan jegyzett Kerekes Vica jelenít meg, hol „szürke kis egérként", hol bombanőként. Persze, ez a flexibilitás Bálint Dániel operatőr, és Lányi Fruzsina jelmeztervező munkáját is dicséri.

Az igazi bonyodalmak  kezdődnek, amikor egy manapság oly divatos workshopra kell bevonulnia a kreált családnak. Itt megismerkednek a ripacskodó marketinges nővel, egy szélhámos-szagú guruval, néhány papucsférjjel, meg a „természet gyermekeivel". Ja, és itt van Dóra exe az új üdvöskével. Nagyon jól tudja, hogy volt barátnője nem aranyhörcsög, hogy pár hét leforgása alatt kiskamasz fia legyen, mégsem „köp", még saját jól felfogott érdekében sem, hiszen csupán egyetlen, a workshopon részt vevő család nyerheti meg a harminc millát. 

A történetvezetésből és a karaktertípusokból már most kiderülhet: ez a Hab nem amerikai recept alapján készült, még azzal a tipikus hollywoodi happy enddel sem lett édesítve. Ez a film végre a MIENK!

Ezért tartottam fontosnak, hogy írjak róla, egy hónappal a bemutató után, most, hogy egyéb teendőim engedték. Még viszonylag frissen kóstoltam a Habot, sajnos már ekkor is megdöbbentően kis számú nézőtársaimmal együtt. Nagy kár lenne, ha ez a filmalkotás néhány másik jobb sorsra érdemessel (pl. Szinglik éjszakája) együtt hamar kikopna a köztudatból.