kafeteriablog

Két hetes az alábbi színházi élmény, de a Kafetéria Blog csak pár napja indult, éppen az előző (első) bejegyzésben kivesézett Tesla musical előadás hatására. Szubjektív hasonlóság a két darab közt, hogy mindkettő bakancslistás volt nálunk. A Karinthy Színház és a Nézőművészeti Kft által a Városmajori Szabadtéri Színpadra varázsolt, Rejtő Jenő művei nyomán készült úgymond spakli-bohózat 2020.szeptember13.-án lekerülhetett e listáról

Itt jön az a rész, hogy vigyázz, a bejegyzés további része cselekményleírást tartalmaz, de e tekintetben próbáltunk a kedvcsinálás szintjét nem túllépni.

​Enyhe para szegődött útitársunkká, kivételesen nem a vírus miatt, hanem kis csúszásban voltunk, és féltünk, hogy csupán a szünetben foglalhatjuk majd el helyünket a nézőtéren. Később kiderült: ez különös lett volna, hiszen szünet, mint olyan, nem volt. Ellenben a szabadtéri színház ott terpeszkedett mindjárt a Csaba utcai templom mögött, így már csak azért szorítottunk: testhőmérsékletünk a kapkodásban nehogy túllépje a kritikus szintet. Szerencsére a modern mérőműszer hátsó kijelzője esetünkben is zöld maradt.

Enyhe csodálkozással vettük tudomásul, hogy jegyeinket viszont nem kérték ellenőrzésre, így feltűnés nélkül bárki beiszkolhatott volna

a nézőtérre,

ahol viszont a műanyagszékek egy része gazdátlanul árválkodott. Előadást megelőzően a szervezők közölték is, miért, de nem volt nehéz kitalálni. Sőt, engedélyt kaptunk, hogy növelhessük biztonságérzetünket azáltal, hogy odaüljünk, ahova szeretnénk. Jómagam azért örültem ennek, mert éppen hivatalos helyem előtt egy sorral foglalt helyet Magyarország legnagyobb térfogatú szerelmespárja, s kitakaró hatásukat a nézőtér enyhe emelkedése sem kompenzálta.

Kicselezve a sorsot a

színdarabra

koncentrálhattunk.

Ha jól raktam össze információimat, történt, hogy Scherer Péter színész-rendezőt felkérték egy Rejtő Jenő regény színpadra állítására, aki különleges módon oldotta meg a „házi feladatot”. Térben és időben több síkon hömpölygő történet született. A fűszert pedig a többiek szórták főztjére, némi improvizáció által.

Rögtön az elején sikerült megvezetni minket, hiszen egy pillanatig nem tudhattuk: a nyitódalban megnyilvánuló tévesztés valódi, vagy csak álbaki-e, némi káromkodással. Mert utóbbi is előfordult, de szerencsére nem öncélú „nagyfiúskodásból”, hanem dramaturgiailag nagyon is beleillik a jelenetekbe (persze, amiatt lett tizenhat plusszos a darab).

Sikerült a vírus-helyzetből is tréfát kovácsolni, mert hogy sokszor csak a humor segítségével lehet felfogni a felfoghatatlant. A színpadra a nézőtéren át érkező első munkás rögvest „beszól” a népeknek a szájmaszk miatt. Ugyanis

a kerettörténet

egy építőipari brigádot mutat be. Négy órás bejelentés napi kilenc óra munka mellett, csúszó kifizetések, és minden, ami a „mai magyar valóság” tárgykörébe tartozik. Hogy ennek mi köze Rejtőhöz? Éppen a leendő Rejtő Jenő emlékmúzeumon ügyködnek, melyet az ikonikus író volt lakhelyén alakítanának ki.

Másik szálat, mely a ponyva-királyhoz vezet, bizonyos Rómeó tartja kézben. „Oh Romeo. mért vagy te Romeo?” – idézhetnénk a klasszikust, hiszen Rómeót éppen a Drága örökösök sorozatból ismert Pápai Rómeó játsza. Csak ő itt véletlenül se veronai nemes-sarj, hanem brigádtag, akinek még magyar személyije sincs.

A megjelenített karakter egyfajta ellenpontja a többi sörissza, nyolcvanas IQ-val gazdálkodó munkatársnak. Még a többiek zabaszünetben kétpofára tömik a lópárizsit, addig ő Rejtő-regényt olvas. Büszkén hangoztatja, hogy már másfél könyvön túl van!

Mivel kilóg a sorból, a többiek tréfáinak elsőrangú céltáblájává válik. Az egyik vicc rosszul sül el – majdnem a szó szoros értelmében, hiszen elektromos áramról van szó. A kis feszültség nagy bajt okoz: Rómeó elvágódik, de segítséget nem lehet hívni hozzá, hiszen be sincs jelentve, a cégnek annyi lenne. 

A pórul járt fekete munkás regenerálódás közben

álmot lát.

Kikről is álmodhatna, mint kedvenc Rejtő-regénye szereplőiről és munkatársairól egyidejűleg? No meg Vandácskáról, aki a cégtulaj lánya, kapcsolattartó a dolgozók irányába, persze, mindent a „láthatatlan” apukára hárít. Bánovits Vivianne neve az egyetlen női név  a szereposztásban, Vanda mégsem az egyetlen női karakter.

Rómeó álmának folyományaképp a legtöbb színész kettős szerepet alakít. Vandácska a Rejtő-rajongó munkás lázálmában Vöröskarom maffia-főnöknőkként ölt testet. Rómeó  maga pedig szélhámos Hercegnek álmodja magát. A brigádvezető bugyuta főnökét zseniálisan alakító Kovács Krisztián Holdvilág Charlievá vedlik át. Katona László egyfelől Buzgó Mócsing, másfelől még egy „álom-szerepe” van, papként. Valószínű, nem a hivatalos házassági liturgia része a vőlegény „te kis pöcs” megszólítása…

Scherer Péter, a darab „apukája” a talán kétszer felbukkanó Piszkos Fred kapitány szerepét osztotta magára. Természetesen alig lehetett felismerni!

Marton Róbert a Szállásmester és az erős orosz akcentusban megnyilvánuló Nagy Bivaly szerepén kívül a brigádvezetőt is fergetegesen alakítja. Konkrétan évek óta nem röhögtem akkorát, mint amikor utóbbi szerepben értetlen beosztottjainak a munkaidő mikéntjét próbálta elmagyarázni, idegességében már a földön fetrengve (mi is majdnem ott fetrengtünk).

Marton Róbert volt a zenefelelős is. Egyáltalán nem dalolták szét a darabot, belekerült talán négy nóta, de azok nagyon ott voltak. A kezdő, egyúttal záró nóta még most is itt kísért fejemben. Katartikusan hatott, hogy gyakorlatilag ugyanaz a dallam és szöveg mennyire más hatással bírt a színmű elején illetve befejezésekor.

Nem említettem még Mucsi Zoltánt, és hogy mennyire jó volt látni őt a tévés komikumok után drámai szerepben. Nem tévedés, a vidámság a végén drámába torkollott, mégis ez így volt szép. Sokat nevettünk, de a városmajori élmény mégsem könnyed lufiként szállt el szívünkből már a hazafelé úton, ellenben súlya lett a történetnek. A happy end ugyan nagyrészt elmaradt, de cserébe mégis megszületett valamifajta Remény.